Napelem telepítés 50% állami támogatással, szaldós elszámolással csak Június 30-ig!

A 2020. évi 259. szám Magyar Közlönyében megjelent a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló Kormányrendelet. Ezen rendeletnek a lényege, hogy otthonfelújításra 50%-os vissza nem térítendő támogatást nyújtanak a családok részére. 

Több pontban fogalmazzák meg, hogy mire lehet felhasználni ezt a támogatást, amelyek között szerepel a napelemes kiserőmű is.

 A támogatás részleteiről további információk jelentek meg a Magyar Közlöny 2020. évi 287. számában, amelyben kitérnek kimondottan a napelemes rendszerekre is.

  •  A támogatást azon családok vehetik igénybe, akik legalább egy 25 évnél nem idősebb gyermeket nevelnek (a gyermeküket egyedül nevelők is felvehetik). 

  • Egy család csak egyszer veheti igénybe a támogatást.

  •  A rendelet 2021.január 1.-től lépett hatályba, az ezt követően megkötött szerződésekre lehet igénybe venni a támogatást. 

  • A támogatott összeget számlák igazolásával lehet visszaigényelni a Magyar Államkincsár által kiállított formanyomtatványok által.

  •  A napelemes rendszer telepítés vagy cseréje (a cserét nem részletezi, hogy magába foglalja-e a már meglévő rendszer bővítését) fajlagos beruházási költsége nem haladhatja meg a bruttó 450.000 Ft/ kWp árat.

  •  Ennek megfelelően például egy 3 kWp-es rendszer nem lehet több bruttó 1 350 000 Ftnál.
     (Valamint ez azt is jelenti, hogy a prémium, „csúcskategóriás” eszközök nem fognak beleférni a támogatási keretbe, mivel ezeknek a fajlagos bekerülési költsége nagy valószínűséggel megfogja haladni ezt ennél.)

  •  Aki igénybe veszi az 50%-os vissza nem térítendő állami támogatást, az a 2021. június 30-át követően megkötött szerződést követően a jelenleg érvényben lévő szaldós elszámolást nem tudja igénybe venni, helyette egy olyan elszámolási rendszerben vesz részt, amelyben a hálózatba visszatáplált és a hálózatból vételezett villamosenergia külön-külön kerül elszámolásra (ez lesz az úgynevezett „bruttós elszámolási rendszer”, amely jelenleg is kidolgozás alatt van). 

Emlékeztetőül, hogy mi is az a szaldó elszámolás: Ennek a lényege, hogy egy mérőóra, az áramirány alapján mérni tudja a hálózatra betáplált és a hálózatról vételezett villamos energia mennyiségét. Az áramszolgáltató éves szinten összegzi a hálózatra visszatáplált és a hálózatról vételezett villamos energiát. A fogyasztónak pedig ennek a különbözetét kell rendeznie. 

  • További fontos pontja a kormányrendeletnek, hogy a visszaigényelt támogatásnak 50- 50%-van kell szerepelnie az anyagköltségnek és a munkadíjnak 

  • és a visszaigényelt összeg nem lehet több 3 000 000 Ft-nál. 

Nézzünk erre egy-két példát: 

1. Tegyük fel, hogy a felújítás összege 5 000 000 Ft., amibő
Anyagköltség 4 000 000 Ft
Munkaköltség 1 000 000 Ft

A Kormányrendelet értelmében a támogatott összeg a beruházás 50%-a lehet így jelen esetben 2 500 000 Ft lenne. De egy másik pontja is van a rendeletnek miszerint az anyagköltség és a munkaköltség arányának is 50-50%-nak kell lennie. A példánkban látni, hogy ez nem teljesül, így a maximális kifizethető támogatás 2 000 000 Ft lesz mivel a munkaköltség 1 000 000 Ft, így az anyagköltségre ettől többet nem lehet elszámolni.

2. Nézzünk egy másik példát
Beruházás: 2 000 000 Ft
Anyagköltség: 1 000 000 Ft
Munkaköltéség: 1 000 000 Ft
Ebben a példában teljesül, hogy az anyagköltség és a munkaköltség 50-50%-os arányban van, így a beruházási költség fele, azaz 1 000 000 Ft visszaigényelhető.

3. Egy nagyobb beruházásra nézve egy példa
Beruházás: 15 000 000 Ft 
Anyagköltés: 10 000 000 Ft
Munkaköltség: 5 000 000 Ft

Ezesetben nem tudjuk a teljes beruházás 50%-át visszaigényelni egyrészt azért, mert itt sem teljesül az anyag és munkaköltéség megfelelő aránya, de leginkább azért, mert maximalizálva van 3 000 000 Ft-ban a támogatás összege. Tehát jelen példában a visszaigényelhető összeg: 3 000 000 Ft.

Összességében elmondható, hogye a támogatással egy remek lehetőség nyílt meg azok számára akik napelem telepítésben gondolkoznak. Azonban nagyon fontos, ismételni, hogy ha szaldós elszámolást szeretnénk akkor csak Június 30-ig van lehetőség pályázni.

Hogy tetszett a bejegyzés?

Mivel szeretnénk több értéket adni, kérjük ossza meg velünk véleményét, hogy mennyire találta hasznosnak a bejegyzést. 🙂